Utolsó keringő

   Egy teljesen szokványos, napfényes délelőttön történt az egész. A kelő nap első bíbor sugarai messzire űzték a delejesen nyomasztó éjszakai álmokat s álszentül hirdették a mai nap szinte szokatlan s ártatlan egyszerűségét. Senki sem gondolt arra, hogy szörnyű tragédia foglya megrázni egy embertársunk boldog mindennapját, s taszítja gyászba gyermeki optimizmusát. Az új nap fénye elaltatta a gyanakvást s gúzsba kötötte a gyanút, de a sorsot már nem lehetett kijátszani. Lassú léptekkel ugyan, de határozottan közeledett az életet rabló pillanat.

Az utolsó felvonás:

   Petike frissen ébredt ezen a gyönyörű reggelen, miközben önfeledten itta magába a nyári napfényt. Úgy érezte magát, mint aki az imént tisztult meg, ébredt rá az élet értelmére s teljesedett ki ego-ja. A szikrázó ragyogástól könnyes szemmel hunyorgott a világba és rádöbbent, hogy elhomályosult látásával többet lát a valóságból, mint valaha. Messzire távolodtak a korlátok s feltárult végtelen sok lehetőség. Szemei azonban mohón megigézve tapadtak egyetlen helyhez. Élete igazi színpadához, a porondhoz, hol -hitte!- az angyalokkal keringőzhet, s legyőzheti a tér és idő korlátait, ahol kiteljesedhet élete értelme, mikoron azzá válhat, kinek mindig is érezte magát. Megérezte a bizonyosságot s tudta, hogy a mai napon megteheti s meg is teszi mindazt, mit szíve, lelke diktál s kíván.
   Szemének tengerízű könnyfátyolán keresztül látta, amint elhárul előle minden akadály, szinte kinyílva hívta magához a világ, a POROND! Az a végzet, melyben hite szerint, végre megtalálhatja s vállalhatja önmagát. Nem habozott egy pillanatig sem csupán egy hatalmas lélegzettel lendületet vett s belevetette magát a színesen vad kavalkádba. Mikor eltépte lábait önnön világától, még magában felkiáltott:

   Kezdődjék, hát a TÁNC!!! ...

   Kétségbeesett gyermeki sikoly tépte darabokra a késő délelőtt, már meleg levegőjének bársonyos csendjét, melyet az aggódó szülő görcsös néma kiáltása követett. Az édesanya, meghazudtolva a fizika törvényeit, szinte a levegőben úszva küzdötte le a távolságot, a mosókonyhától a nappaliig. Remegő hanggal kérdezte kicsiny gyermekét:
- Uramisten! Mi történt?
- Anycíííí! Én, téjjeg nem én vojtam! A Petike papagájom tejjeszen magátoj, beje jepüjt a ventijátorba!!